Első Erzsébet-táborunk

erzsebet-tabor_logokeskeny

2014. augusztus 3-án felkerekedtünk, és 45 fős kis csapatunk elindult felfedezni a magyar tengert. Dél körül meg is érkeztünk szálláshelyünkre, Zánkára, ahol több száz táborozó társunkkal együtt négy nagy szállásépületet foglaltunk el.

erzs01

A szálláshely előtt

Egy hét alatt alkalmunk volt találkozni az ország más területeiről érkező iskolák diákjaival és tanáraival, s megtapasztaltuk az együtt táborozás szépségeit és nehézségeit egyaránt. Bizony, alkalmazkodnunk kellett más csoportokhoz és egy kötött napirendhez, hogy segítsük a közös célt: mindenki jól érezze magát ez alatt az egy hét alatt.

Nekünk ez remekül sikerült is!

erzs02

Csak hogy tudja mindenki hol jártunk:) Zánka! Köszönjük!

Három nap is volt alkalmunk strandolni a Balatonban – a legtöbb gyereknek életében először. Sőt, az igazi különlegességnek számító sárkányhajózást is kipróbálhattuk.

erzs05

Pancsolás után…

Az estékre és a borúsabb napokra is jutott program bőven. Vacsora után diszkóban, színházi előadáson, koncerten és táncházban vezethettük le a mozgalmas napjainkból fennmaradt energiáinkat. A hét során több alkalmunk is volt összemérni ügyességünket a más településekről érkező csapatokkal. Erre adott alkalmat a vízi vetélkedő, a táborban fél napra felállított kalandpark feladatai, a ki-mit-tud és a versíró verseny. Egy hét alatt alaposan elfáradtunk és sok szép élménnyel gazdagodtunk.

erzs03

Vetélkedőre várakozva

Hazafelé búcsúzóul útba ejtettük a tihanyi levendula múzeumot, ahol magunk is készítettünk illatozó szappanokat.

erzs04

Tihanyban az utolsó csoportkép

Köszönjük szépen minden résztvevőnek és az Erzsébet-programnak ezt a szép hetet!

Szervezők: Gáspárné Pankotai Erika, Tarnainé Papp Anita,
Molnárné Pelei Andrea, Tóth Zsuzsanna

A bejegyzés megosztása: