2014-05-19 napi bejegyzések

Országos Alapműveleti Matematika Verseny 2014

A hétvégén lezajlott Marcaliban , az Országos Alapműveleti Matematika Verseny központjában, a végső megmérettetés. Mint arról már korábban hírt adtunk, megyénkből Turucz Szabolcs vehetett részt a rendezvényen. Már a részvétel megvalósítási is komoly gondot okozott a szülőknek és nevelőknek, hiszen a Balaton nyugati partjáig kellett utazni.  Szerencsére az Önkormányzat autóval és üzemanyaggal kisegítette Szabolcsékat. Nagy József iskolagondnok pedig vállalta a sofőr szerepét.

Korai ébredés és az öt órás út után Szabi tisztességesen helytállt, hiszen az országos értékelésben a 11. helyen zárt. Gratulálunk Neki.

Kísérőként édesanyja mellett Létai Ilona, aki mint matematika tanár és felkészítő volt jelen.

oalap02

Turucz Szabolcs és Létai Ilona

oalap01

Szabi anyukájával és a sofőr úrral:)

A bejegyzés megosztása:

Szedd magad!

Míg tanulóink egy része a tanulmányi kirándulásokon bővítette ismereteit, addig az itthon maradókkal bekapcsolódtunk a „Szedd magad!” országos szemétszedő akcióba, vagyis környezetünk szépítésébe. A település 20 utcáján végeztünk szemétszedést. A legügyesebbek, a hetedikesek egy csoportja rengeteg tömött zsákkal gyűjtött a mások által eldobált holmikból.

indulaavaros

Indulnak a városszépítésnek a hetedikesek

viragultetoelsosok

Virágot ültettek az elsősök is

A környezetünk szépítésé érdekében több mint 500 tő virágot ültettünk el, melynek egy részét az önkormányzat biztosította (200 tő), másik részét iskolánk tanulóinak felajánlásából valamint néhány szülő ajándékából oldottuk meg. Minden iskolaudvaron, s az utcai fronton is dolgoztunk, s reméljük késő őszig gyönyörködhetünk az ültetett növények szépségében.

kerteszek

Az ügyes hetedikes kertészek és Nagy Józsefné igazgatónő

szemetrekord

A dolgos hetedikesek 11 zsák szemetet “zsákoltak” az utcákról

A bejegyzés megosztása: