2014-05-12 napi bejegyzések

„Léta vezér” Ópusztaszeren

Tartalmas és eredményes vetélkedőn vett részt a Létavértesi Arany János Általános Iskola
négy tanulója Ópusztaszeren. A KerekEmese országos komplex tanulmányi verseny „magonc” kategóriájában (5-6 o.) 87 csapat versenyzett. A három levelező forduló után a tizenkét legeredményesebb csapatot hívták meg a döntőbe, köztük iskolánk „Léta vezér” nevű csapatát. A döntőre április 12-én került sor az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén. Tizenkét állomáson elméleti és ügyességi-gyakorlati feladatokon keresztül mérettettek meg a gyerekek, közben azért jutott idő egy kis nézelődésre, játékra, valamint lehetőség nyílt a Feszty-körkép megtekintésére is.

A végső eredményhirdetésen csapatunk az előkelő harmadik helyezést érte el.

Csapattagok: Chromcsik Bettina (6.a), Kalmár Gabriella (6.c), Papp Levente(6.a), Pongor József (6.a).

Felkészítő: Milotai József

SONY DSC

A harmadik helyezett csapatunk

Milotai József
történelem tanár

A bejegyzés megosztása:

8. évfolyam kezdte a kirándulásokat

Az Arany J.Iskola 8. évfolyamosai május elején három napos Zempléni kiránduláson vettek
részt, ahol többek között megtekintették a Tiszalöki Hőerőművet, Kossuth Lajos szülőházát, a Vizsolyi bibliát, Boldogkő várát, túráztak a Borsó hegyen (ahol a 2006-ban lezuhant Szlovák Nato gép áldozatainak az emlékművét nézték meg), valamint kipróbálták Magyarország leghosszabb bob pályáját.

Kísérőik: Fodor József, Tarnai Csaba, Bertóthy Tamás

Boldogkő vára

Látogatóban az eredetileg Bodókő, de most már Boldogkő váránál

Borsó hegy

Szlovák Nato gép áldozatainak az emlékművénél

csoport kép

Végre ránk mosolygott a nap is

Bertóthy Tamás
osztályfőnök

A bejegyzés megosztása:

Korcsolya

Harmadízben éltek a létavértesi Arany János Általános Iskola diákjai a kedvezményes jégcsarnok-belépőkkel, és ismét eltöltöttek egy remek délelőttöt. Közel 50 diák vett részt a korcsolya-délelőttön, ahonnan komoly sikerélménnyel távoztak, miután kezdő szinten elsajátították a pengeélen való csúszás tudományát. Ha jövőre lesz ilyen lehetőség, ismét élni fogunk vele.

Bertóthy Tamás
testnevelő

A bejegyzés megosztása:

Erdőspusztai-Kék Teljesítménytúra Létavértes 2014

ClilogoIdén tavasszal, 2014 május 17.-én,  ismét hódolhatnak szenvedélyüknek Létavértesen a teljesítménytúrázók. Az Erdőspusztai-Kék Teljesítménytúrán szervezett keretek között tehetik ezt meg a gyaloglás és kerékpározás szerelmesei.

A távok a következők:

TÁV

INDULÁSI
IDŐ

RAJT

CÉL

SZINT
IDŐ

NEV. DÍJ

15 KM GYALOGOS „A”

8.00 – 9.00

Létavértes Sporttelep Debreceni u. 1

Álmosd
Kölcsey ház

5 óra

1000 Ft

15 KM GYALOGOS „B”

8.00 – 9.00

Létavértes Sporttelep Debreceni u. 1

Létavértes Sporttelep
Debreceni u. 1

5 óra

1000 Ft

25 KM GYALOGOS

7.30 – 8.30

Létavértes
Sporttelep Debreceni u. 1

Létavértes
Sporttelep
Debreceni u. 1

7 óra

1000 Ft

35 KM GYALOGOS

7.00 – 8.00

Létavértes
Sporttelep Debreceni u. 1

Létavértes
Sporttelep Debreceni u. 1

10 óra

1000 Ft

50 KM GYALOGOS

6.30 – 7.30

Létavértes
Sporttelep Debreceni u. 1

Létavértes Sporttelep Debreceni u. 1

12 óra

1000 Ft

60 KM KERÉKPÁROS

7.00 – 9.00 BUKÓSISAK!!

Létavértes Sporttelep Debreceni u. 1

Létavértes
Sporttelep Debreceni u. 1

7 óra

1000 Ft

A 15 „A” km-es célból a versenyzőket nem szállítjuk vissza a rajt színhelyére, ezt a versenyzőknek maguknak kell megoldaniuk. Ezenkívül kitűzővel, emléklappal, meleg étellel várunk minden célba érkezőt!!!

LÉTAVÉRTESI ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK 50%-OS NEVEZÉSI DÍJ KEDVEZMÉNY!

MINDEN RÉSZTVEVŐ A SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE INDUL!

Érdeklődni:
Bertóthy Tamás 20/4636-610
Tatos István 30/3846-410
Nagy Tamás 30/3378-857

További információk: http://www.letafitse.extra.hu/

A bejegyzés megosztása: