Könyvtár kategória bejegyzései

Állatok Világnapja 2017

Az Állatok Világnapját minden évben október 4-én, Assisi Szent Ferenc napján rendezik meg világszerte. Nincs ez másként a Janikovszky Éva Könyvtárban sem, ahol mi is megemlékezünk erről a jeles napról.  Az 5-6. osztályból egy-egy négy fős csapat mérte össze tudását egy játékos vetélkedő keretében. A gyerekek az óceánok világába nyertek betekintést a feladatok által. A legügyesebb csapatok jutalomban részesültek. Köszönjük a zsűri (Balogh Józsefné, Zsirosné Czeglédi Erzsébet) munkáját!

Eredmények:
I. Csikóhalak 6.b: Ágoston Dorottya, Fekete Barbara, Ferenczi Lili, Koszta Panna
II. Fehér cápák 6.a: Horváth Gergő, Kiss Arnold, Seress Gergő, Szilágyi János
III. Pingvinek 5.a: Apai Lili, Bozsóky Péter, Fehér Gabriella, Kiss Gabriella

SONY DSC

A bejegyzés megosztása:

Népdaléneklési verseny 2017

Ebben a tanévben iskolánk könyvtárában népdaléneklési versenyt is szerveztünk, ahol az énekelni szerető tanulóink egymásnak is megmutathatták énekhangjukat.
Nem kis kihívást jelentett számunkra, hogy más osztályokból való gyerekek és a zsűri előtt kellett szerepelniük, de minden résztvevő sikerrel vette az akadályt, s reméljük, önbizalmuk is gyarapodott!

Bízunk benne, hogy versenyen való részvétel is hozzájárult ahhoz, hogy az iskolánkba járó gyerekek szeressenek és bátran merjenek mások előtt is énekelni, hiszen birtokában vannak egy olyan belső “hangszernek”, ami segítségével egyedi módon fejezhetik ki örömüket, bánatukat. S ez a képesség egész életükben elkíséri őket!

Helyezettek:
1. helyezett: Mezei Patrícia 7.a
2. helyezett: Szoták Viktória: 6.b
3. helyezett: Orvos Vanda 5.c

A verseny szervezője: Zákányné Bogyó Anikó ének-zene tanár
Zsűritagok: Tóth Zsuzsanna könyvtárostanár és Nagy Zsolt

A bejegyzés megosztása:

Erkel Ferenc Sakkverseny

2016. november 30-án rendeztük meg iskolánk könyvtárában hagyományos sakkversenyünket felsős diákjaink körében . A verseny alkalmat adott tanulóinknak sakktudásuk összemérésére, valamint a sakk során betartandó szabályok ismétlésére, tudásuk pontosítására, bővítésére. Akik évek óta készülnek és járnak sakkversenyünkre, az eredményükön is megmutatkozik a többéves gyakorlás.

Legügyesebb sakkozóink ezúttal is oklevélben és jutalomban részesültek.

Helyezettjeink:
1. helyezett: Szima Szebasztián 8.b
2. helyezett: Nagy József 6.a
3. helyezett: Gyarmati Zalán 7.c

sakk2016

Különdíjban részesült az egyetlen lány résztvevő, aki évek óta hűséges szereplője a versenynek: Kovács Mónika 7.a osztályos tanuló.

Minden résztvevőnek szeretettel gratulálunk!

Szervezők:
Bertóthy Tamás testnevelő tanár
és Tóth Zsuzsanna könyvtárostanár

A bejegyzés megosztása:

Márton-napi mulatság 2016

Idén is megrendeztük iskolánkban hagyományos Márton-napi vetélkedőnket a felsős osztályok körében. Az 5-6. évfolyamosok közül 9 négy fős, míg a 7-8.-osok közül 8 csapat vett részt a megmérettetésen. A versenyen nem csak az előre kifaragott tököket és közösen elszavalt csapatindulókat díjazta a zsűri, hanem különböző ügyességi feladatok is várták a bátor csapattagokat.

A versenyen részt vevő valamennyi csapatnak gratulálunk, hiszen nem a győzelem a fontos. De ahogy mindig, most is kiosztottunk három-három dobogós helyezést a legügyesebbeknek.

5-6. évfolyam
1. helyezett: „Tökfilkók” 5.a (Tarnóczki Milán, Szilágyi János, Kiss Arnold, Seress Gergő)
2. helyezett: „Tök jó fejek” 6.a (Mezei Roland, Szatmári Marcell, Rézműves Bence, Lázók Csaba)
3. helyezett: „Aranylibák” 5.c (Balk Bianka, Adorján Zsófia, Holló Ramóna, Orvos Kitti)

marton2016015evf

7-8. évfolyam
1. helyezett: „Halloween Boys” 7.c (Gyarmati Zalán, Lakatos Kornél, Földi Erik, Szabó Péter)
2. helyezett: „Tini boszorkányok” 7.a (Hermeczi Ivett, Mezei Patrik, Papp Gabriella, Dulacsi Olívia)
3. helyezett: „Pumpkin” 8.c( Karászi Károly, Mezei Demeter, Vásárhelyi Norbert, Szigyártó Erika)

marton2016017evf

A verseny után sulidiszkó várta a táncos lábú diákokat. Az enni-innivalóról és a színes frizurákról a 7.a osztály gondoskodott.

A zenét Zsíros József tanár úr segítségével Szabó Balázs (8.a) és Bodnár Gergő (8.b) biztosította. A délután eseményeit Mezei Benjámin (8.c) örökítette meg.

Köszönjük a lebonyolításban való segítségnyújtást az iskola felsős pedagógusainak, és Pappné Kis Mónika pedagógiai asszisztensnek!

Tóth Zsuzsanna
DÖK koordinátor

A bejegyzés megosztása:

Janikovszky Éva rajz- és kézműves pályázat

Iskolai könyvtárunk 2016-ban elnyerte a Janikovszky Éva Könyvtár nevet. A februári névadóra készülődve írtuk ki szeptemberben kézműves pályázatunkat, aminek keretében az írónő műveinek szereplőit jelenítették meg az ügyeskezű gyerekek. A pályázatra összesen 22 munka érkezett be, melyek között rajzok, kerámia-munkák és bábok is szerepelnek.

A pályaművek az iskola aulájában kerültek kiállításra. Szeretettel gratulálunk minden ügyes ifjú alkotónak!

Helyezettek:
“Háromdimenziós megjelenítés” kategória
1. helyezett Szabó Renáta 4.b, Tarnóczki Dorina 2.b, Barna Mónika 5.c, Bakó Ibolya 4.a (a “Borbála néni és Boldizsár bácsi” című kerámiaalkotással )
2. helyezett Kiss Gabriella 4.a (Nagypapa bábja a “Velem mindig történik valami” című műből)
3. helyezett Moczok Ágota 3.c (“Velem mindig történik valami” c. kerámiamunkája)

“Síkbeli ábrázolás” kategória
1. Dienes Dóra 8.a (“Bertalán és Barnabás” című rajza )
2. Apai Liliána 4.a (“Égig érő fű”)
3. Szatmári Gréta 3.c (“Felelj szépen, ha kérdeznek!”)

Különdíj: Bertóthy Tamás 3.c (“Kinek mi a dolga?” című rajza Janikovszky Éva: “Te is tudod?” című művéhez kapcsolódóan)

Köszönjük Máté József rajztanárnak a zsűrizésben nyújtotta segítségét, és Papp Zsoltné Kis Mónika pedagógia asszisztens közreműködését a kiállítás megrendezésében!

A bejegyzés megosztása:

Sárkánygyőző mesemondó verseny

2016. március 9-én tartottuk az iskolai könyvtárban a felső tagozatos tanulók részére meghirdetett “Sárkánygyőző” népmese- és prózamondó versenyünket. A gyerekek humoros, népies stílusú népmesékkel kápráztatták el a zsűri tagjait.

A díjazottak:
1. helyezés: Szabó Márton 6. c (Rókáné lakodalma)
2. helyezés: Kalmár Barbara 5. b (Mi dolga van az asszonynak?)
3. helyezés: Jónás Jázmin 5. a (A bolond fiú szerencséje)
Különdíj: Belényesi Melitta 6. b (A farkaskoma kántorsága)

Részt vettek még a versenyen: Dienes Dóra (7. a), Pósa Alexandra (8. c) és
Mezei Roland (5. a).

Gratulálunk a gyerekeknek és további sikereket kívánunk nekik!

Köszönjük a zsűri tagjainak a munkáját!
Nagy Enikő, Molnárné Pelei Andrea, Kissné Medve Anita, Milotai József

A verseny szervezője: Tóth Zsuzsanna könyvtárostanár

A bejegyzés megosztása:

Színház látogatás

2015. december 3-án iskolánk 20 felsős tanulója Debrecenbe utazott. A Zene Theatrum Színitanoda és Musical Színház előadásában a Diótörő című musicalt tekintettük meg a Lovarda rendezvényközpontban. Diákjaink nagy élményt szereztek ezen a napon. Karácsony közeledtével ezzel a művel ráhangolódhattak az ünnepre és átérezték a szeretet fontosságát.

Kísérő nevelők: Molnárné Pelei Andrea és Kissné Medve Anita

A bejegyzés megosztása:

Írónő járt iskolánkban

“Vigyázz! Itt garázdálkodik a szófaló faló, aki mindent bekebelez, ami többértelmű.
Gyere most, amíg még találkozhatsz a konyhatündérrel, az emberkerülő gazemberrel, a karperecet sütő pékkel és sok más fura alakkal.”

Bosnyák Viktória: Amikor kivirágzott a fánk fánk

November 12-én érkezett hozzánk Bosnyák Viktória írónő, akit nagy szeretettel vártunk iskolánkba. A 3-6. évfolyamig minden osztályban több diákunk is elolvasta valamelyik művét – összesen több, mint 60-an. A gyerekek saját készítésű ajándékkal kedveskedtek vendégünknek: összegyűjtötték azokat a leveleket és rajzokat, amit ők maguk készítettek az írónőnek.

Vendégünk nem okozott csalódást sem a gyerekeknek, sem a résztvevő pedagógusoknak: művei rövid bemutatásával, hozzájuk kapcsolódó történetekkel, prezentációval, képekkel, és film lejátszásával készült; s igyekezett válaszolni minden kérdésünkre. Elmondhatjuk, hogy mindnyájan tartalmas élménnyel gazdagodtunk.

Még dicséretet is kaptunk Bosnyák Viktóriától: nagyon örült, hogy mindenki aktívan, okos kérdésekkel és észrevételekkel vett részt a találkozón.

Reméljük, a jövőben is sikerül minél több hasonló találkozót szerveznünk, hiszen ha a gyerekek személyesen találkozhatnak a művek szerzőivel nagyobb kedvet kapnak ahhoz, hogy könyveit is a kezükbe vegyék. Ezek után letenni viszont nem sok eséllyel fogják tudni őket…

Bosnyák Viktória művei:
Tündérboszorkány-trilógia:
– Tündérboszorkány
– Klott Gatya, ne fárassz!
– Analfa visszatér

A sirály a király?
Amikor kivirágzott a fánk fánk
Ezt nevezem!
Elek, merre keresselek?

Mantyusok – Bátorság, Tomi!
Mantyusok – Ki van a zsebemben?
Puszedli és Habcsók
A szomorú kacagány

A bejegyzés megosztása:

Márton-napi mulatság 2015

November 6-án, pénteken Márton-napi mulatságot tartottunk a felső tagozatban. Délután 5-6.-os és 7-8.-os csapatok mérték össze ügyességüket játékos feladatok keretében. Ezek között szerepelt: hullahopp-karikán való átbújás, sportmez ruha fölé való minél gyorsabb felvétele és levétele, pinponglabda bepattintása egy kosárba, valamint labda adogatása kifeszített törölközők segítségével.

Gratulálunk a győzteseknek, a többi csapatnak pedig jövőre még több sikert kívánunk!

Helyezettek:
5-6. évfolyam:
1.) 6.c “Félelmetes hármasok”: Gaál Bernadett, Pénzes Tekla, Papp Kira + Tarján Renáta
2.) 5.c “Libapásztorok”: Szabó Kamilla, Szabó Anna, Zurbó Benjámin, Vida Csaba
3.) 5.b “Tökös csajok”: Szoták Viktória, Balogh Nóra, Kalmár Barbara, Kovács Krisztina

marton01kicsik2015

6.c “Félelmetes hármasok”

marton02kicsik2015

5.c “Libapásztorok”

marton03kicsik2015

5.b “Tökös csajok”

7-8. évfolyam:
1.) 8.b Szabó Krisztina, Sarkadi Andrea, Sarkadi Erzsébet, Mezei Gábor
2.) 8.a Pongor Norbert, Pongor József, Nagy Krisztina, Chromcsik Bettina
3.) 7.a Séber Bianka, Chromcsik Dominika, Justyák Brigitta, Szabó Vivien

martonnagyok01.2015

A győztes 8.b

marton02nagyok.2015

A legszebben faragó második helyezettek a 8.a-ok

marton03nagyok.2015

A harmadik helyezett 7.b-ek akció közben

Köszönjük a zsűrizésben nyújtotta segítséget:
Nagy Józsefné igazgatónak,
Horváthné Vónya Enikőnek
és Csúth Ildikónak!

A vetélkedő után a táncos kedvű diákok iskolai discon vehettek részt. A felszerelés biztosítását köszönjük a Városi könyvtárnak, a zenét Suta Norbertnek, Madai Péternek és Szabó Balázsnak, a fényeket Balogh “Neymar” Norbinak!
A büféről a 7.a gondoskodott, s idén először pihenőszoba is várta a táncolásban elfáradt diákokat, ahol gitárszó, illetve egy kis csend fogadta a betérőket.

Szervezte és a beszámolót készítette: Tóth Zsuzsanna

A bejegyzés megosztása:

Állatos vetélkedő 2015

Ebben az évben is sor került a már hagyománnyá vált állatos vetélkedőnk megrendezésére az 5-6. évfolyamon. Osztályonként 1-1 négy fős csapat mérte össze tudását és ügyességét – ezúttal a rétek, mezők állataival kapcsolatos feladatok segítségével.

A gyerekek már előre is készültek a vetélkedőre: csapatnevet választottak, csatakiáltást költöttek és plakátot készítettek az általuk választott mezei állatról.
Gyorsaságukat egy állatos kép összerakásával és az állatfelismerő játékban bizonyították. Figyelmüket videórészlethez kapcsolódó feladatok tesztelték. Ezen kívül írásbeli rejtvényeket, feladványokat is meg kellet fejteniük a csapattagoknak.

Reméljük, mindenki tudásban és élményekben gazdagodva tért haza a vetélkedő után! A verseny helyezettjeinek szeretettel gratulálunk!

Helyezettek:
1. Túzokok: 6.c Pénzes Tekla, Gyarmati Zalán, Józsa Norbert, Szabó Márton
2. Szarvasok: 5.b Cseh Ádám, Vásárhelyi Amanda, Szabó Dorina, Krasznai Andrea​

A bejegyzés megosztása: