„Légy egészséges, mint a makk!”

Iskolánk kiemelkedően fontosnak tartja az egészséges életmódra való nevelést. Ennek jegyében az Alapítvány Létavértesért támogatásával felsős Diákönkormányzatunk október 5-én Egészségnapot szervezett. A projekt a „Légy egészséges, mint a makk!” címet kapta. Előzetes feladatként plakátkészítő versenyt hirdettünk. Az 5-6. osztályos gyerekek az egészséges életmódra hívták fel a figyelmet, míg a 7-8. osztályosok a káros szenvedélyek ellen készítettek figyelemfelkeltő plakátot.

egeszsegnap201807

egeszsegnap201802

egeszsegnap201804

A Hajdú-Speciális Kutató-Mentő Egyesület segítségével a rendezvény több helyszínen zajlott, ahová forgószínpadszerűen érkeztek a csoportok. A közös „élő szív” kialakítása és a mentőkutyás bemutató után a következő programokon vettek részt tanulóink: mászófal, sérültellátás, újraélesztés, bűnmegelőzés, szűrővizsgálatok az iskolai védőnő Janka Sándorné segítségével.

egeszsegnap201806

Hippokratész bölcs mondása szerint „Amit eszel, azzá leszel”, ezért az egészséges ételek fogyasztását is hangsúlyoztuk. Kertészné Ferenczi Viktória a reformkonyha finom falataival készült erre az alkalomra. A nap végére hasznos információkkal gazdagodtunk, és még inkább tudatosult bennünk, hogy a legdrágább kincs az egészségünk.

egeszsegnap201803

Plakátkészítő verseny eredménye:
5-6. évfolyam:
I. hely: Bertóthy Tamás – Oláh István 5.c
II. hely: Bartos Eszter 6.b
III. hely: Bereczki Zsanett – Mezei Melissza – Szabó Anna 5.b

Különdíj:
Andrási Ramóna – Fehér Viktória 6.c

7-8. évfolyam:
I. hely: Adorján Zsófia – Balk Bianka 7.c
II. hely: 8.a: Hajkai Réka, Jónás Jázmin, Lázók Csaba, Mezei Roland, Rézműves Bence, Seress Edina, Tasnádi Ildikó
III. hely: 8.b: Kovács Krisztina, Krasznai Andrea, Szoták Viktória, Török Barbara

Különdíj:
Farkas Dominika – Farkas Dorina 8.c, Ágoston Dorottya – Koszta Panna 7.b

egeszsegnap201801

A bejegyzés megosztása: