szerkesztő összes bejegyzése

Sportnap 2014

Idén is elérkezett az egész évben várva várt sportnap. Várva várt, hiszen a tanulók számára az utolsó napokat jelzi ez a rendezvény és várva várt, mert egy rendkívül izgalmas feladatokkal tarkított vetélkedő játssza ezen a napon a főszerepet.

A versengés 4 féle megpróbáltatásból állt, melyek a következők voltak: gránátdobás, nyomozás, lajhármászás a folyó felett (idén víz nélkül) és légpuskával célba lövés. Az idei évben is előzetes munkára volt szükség a versenyen való sikeres részvételhez, hiszen az első állomáson induláskor be kellett mutatni a csapatzászlót, a menetlevelet és a tanulók elszavalták a csapatindulót is. Az egyes helyszínek településünk Újléta felé eső bel- és külterületén voltak megtalálhatóak. Tájékozódás térkép segítségével történt.

Eredmények:
Fiúk:
1. Léta Ördögei 6a – 60,5 pont
2. Nyágicok 8b – 52 pont
3. Reál Madrid 6c – 51 pont

Lányok
1. Csak Csajok 5a – 56,5 pont
2. Tigris Lányok 5c – 49 pont
3. Teletabik 8c – 49 pont

IMG_0772

“Álló palack és doboz” lövészet a régi lőtéren

IMG_0778

Kötél híd séta a kiszáradt és beaknásított Konyári Kálló felett

A bejegyzés megosztása:

Szerenád 2014

Hagyományainkhoz hűen az idei évben is szerenádot adtak a nyolcadikos diákok az alsós és felsős tanáraiknak búcsúzóul. Mindhárom osztály szekéren és zenei kísérettel érkezett. A 8.a osztály produkcióját gitáron, a 8.c osztályt hegedűn és a 8.b-t gitáron és hegedűn kísérték a zenészek.

IMG_0761

A 8.a még világosban

IMG_0765

A 8.c gyertya és fáklya hangulatvilágítással érkezett

IMG_0764

A 8.b hegedűt és gitárt is bevetett a nagyobb siker eléréséhez

Mi tanárok köszönjük a diákoknak, a felkészítőiknek és a kísérőiknek a lelkiismeretes felkészülést és lebonyolítást.

A bejegyzés megosztása:

Labdazsonglőr az iskolában

A szerdai napon iskolánkba látogatott László Gyula labdazsonglőr, aki közel hét éve űzi a freestyle footballt. Bemutatója során a freestyle foci két stílusát kombinálta. Az egyik a low air (állva, dekázás közben végrehajtott trükkök), a másik az upper (felsőtesttel való trükkök: fej, nyak, váll, orr stb.). Műsora nagy sikert aratott a gyerekek körében.

photo4(3)

Bemelegítésnek egy kis dekázás

A bejegyzés megosztása:

Osztálykirándulás 6. évfolyam

Az idei évben a hatodik évfolyam Szeged és környékére kirándult. Az első állomásunk a Szarvasi arborétum volt, ahol a különleges növényvilágon túl a „Mini Magyarországot”  néztük meg, amely Magyarország nevezetes épületeit jeleníti meg makettek formájában.

Szegedi kirándulás 2014 033

Bejutunk még ma?

Ezt követően sétahajókáztunk a Holt – Körösön. A hajóskapitány megengedte, hogy a gyerekek vezessék a hajót.

Szegedi kirándulás 2014 050

Hajókikötőben Szarvason

Ezen a hajóúton megtekintettük a híres mocsári ciprusokat és a régi Magyarország közepét jelző szélmalmot is.

Szegedi kirándulás 2014 081

Szentesi kapitány a kormánynál

Ezt követően az Ópusztaszeri Emlékparkba érkeztünk, ahol az egyik legszebb látvány tárult ekénk, mikor megtekintettük a Feszty körképet.

Szegedi kirándulás 2014 181

Ópusztaszeri csoportosulás

A szabadtéri néprajzi múzeum megtekintése után néhány különleges játékot is kipróbálhattak a gyerekek.

Szegedi kirándulás 2014 240

A lovon lovagolunk, a hordón hordógulunk

Szegedi kirándulás 2014 258

Nem a csodaszarvasra lőttek…

Este későn foglaltuk el a szállásunkat, ahol próbáltuk kipihenni az első nap fáradalmait.

Szegedi kirándulás 2014 307

A szállás udvara, nem a szokványos diákszálló hangulatát kelti

Második nap Szeged nevezetességeit fedeztük fel. A Móra Ferenc múzeumban többek között egy igazi múmiát is láthattunk. A kimerítő múzeumlátogatás után egy kis pihenő séta következett a Vadasparkban, ahol csapatokba szerveződve ismerkedtünk meg a park állataival.

Szegedi kirándulás 2014 314

A szegedi dóm előtt

Szegedi kirándulás 2014 332

Kétezer éves férfi mumifikált teste

A harmadik napon Gyulára érkeztünk, ahol a Vár volt a legérdekesebb látnivaló. A Száz éves cukrászda megtekintésével zártuk a napot. A szép látványon túl a sok finomság is elvarázsolta a gyerekeket.

Szegedi kirándulás 2014 432

A gyulai vár csak ránk vár

Sok élménnyel gazdagodva, s jóllakottan érkeztünk haza.

Kísérők: Létai Ilona, Zsírosné Czeglédi Erzsébet, Milotai József

A bejegyzés megosztása:

Alsós gyermeknap 2014

Június 6-án tartotta az alsó tagozat a Gyermeknapot. Verőfényes napsütésre érkeztek meg a gyerekek a sportpályára. A napot egy vidám hangulatú zenés műsorral nyitották  meg Tompeti és barátai. A bemelegítésről Diószegi Enikő zenés zumbája gondoskodott. Aztán a nap folytatásaként játékos ügyességi feladatok szórakoztatták a gyerekeket. Egész nap büfé és játékvásár fogadta a tanulókat. Izgalommal várták a tűzoltók bemutatóját, akik élőben szemléltették a tűzoltás módjait.

A nap végén jégkrémmel hűsítették magukat kicsik és nagyok egyaránt.

GyereknapTomPetivel

TomPeti és barátai interaktív előadása

A bejegyzés megosztása:

Rajzfilmkészítő hatodikos

Iskolánk számos nebulója ér el évről évre valamilyen helyi, megyei vagy országos versenyen előkelő helyezést. Ilyenkor természetesen az ő nevüktől hangos a tanári kar és az iskola. Természetesen járnak hozzánk olyan tanulók, is akik a háttérben tevékenykedve alkotnak valamilyen különlegeset. Madai Péter 6.a osztályos tanuló is ilyen. Az alul látható videó az Ő keze munkája.
Hogy mit látunk? Egy 39 másodperces animációs filmet, melyen az iskolai élet egy röpke pillanata látható. Az animáció olyan filmkészítési technika, amely élettelen tárgyak, rajzok vagy ábrák „kockázásával” készítenek filmeket. A mai rajzfilmek (Jégvarázs, Shrek, Verdák…) már számítógépen készülnek. Ennek a technikának az elsajátításával sikerült létrehoznia e kis szösszenetet.

Peti teljesen önszorgalomból kezdte elsajátítani először a programozás alapjait, majd rövid próbálkozás után tért át a 3D-s modellezés világába. Megközelítőleg fél év kitartó munkájának köszönhető aztán az, hogy ma már erre a szintre eljutott. A feladat egyik nehézsége, hogy a program amit használ teljesen angol nyelvű és használatát még középiskolákban sem oktatják. Péter nemcsak animációkat renderel, hanem játékkezdeményeket is készítget.

A készítő program neve: Blender 3D
Az animációban látható szekrény a Péter szekrényét ábrázolja,  de a belekerülő tárgyak csak a képzelet szüleményei. 🙂 A videón jól látszik, hogy az kisfilm elkészítése során arra is ügyelt, hogy az ajtót zárt állapotába ne lehessen becsukni.

További kitartást és sikert kívánunk a munkájához!

A bejegyzés megosztása:

Országos Atlétikai Verseny Budapest, Puskás Ferenc Stadion

Idén sem maradt az Arany János Általános Iskola országos sportesemény nélkül. Köszönhetően Máté Gábor 8.c, és Pongor Norbert 6.a osztályos tanulóknak, miután remek eredménnyel zárták a megyei versenyt május 14-én. Gábor a súlylökés megyei bajnokaként, Norbert pedig a kislabdahajítás nevezési szintjének (54 méter) teljesítőjeként vett részt a rangos eseményen. A nagyszerű létesítményben élményszámba ment a versenyzés, bár kicsit izgultak a fiúk, így nem sikerült  az álom (a nyolc közé kerülés), de sok tapasztalattal és rendkívüli élményekkel lettek gazdagabbak (pl. egy olimpia bajnok, Pars Krisztián kézfogása). Gratulálunk nekik, valamint köszönetünket fejezzük ki a Létavértesi Önkormányzat segítségéért, amiért a gépjárművet vezetőjével együtt a rendelkezésünkre bocsátották.

Felkészítőik: Bertóthy Tamás, Kőszegi Péter

felvonulas

Zöldben a mieink

Máté Gabi

A súly el van vetve

Parskrisztiánnal

Bertóthy Tamás, Pars Krisztián (olimpiai bajnok magyar kalapácsvető), Pongor Norbert, Máté Gábor

Bertóthy Tamás
testnevelő

A bejegyzés megosztása:

Hatvan tanulóval a Nagyerdei Stadionban!

Iskolánk tanulói május 22-én részesei lehettek a Magyarország – Dánia válogatott labdarúgó mérkőznek, miután az MLSZ gyermekszektor programjaként a debreceni Nagyerdei Stadionban megrendezett barátságos mérkőzésre jelentkezett. A válogatott játékosokat tehetséges utánpótlás korú gyerekek kísérték a gyepre, akik között (nem kis meglepetésre) iskolánk tanulóját Szatmári Marcellt is láthattuk, ami nagy büszkeséggel töltött el bennünket. A tanulóknak csak az útiköltséget kellett fizetniük, mivel a jegyet ajándékba adta az MLSZ. A telt házas mérkőzés nagyon jó hangulatban telt, s bár egy kicsit sokáig tartott, így másnap fáradtan, de jó emlékekkel  ébredtünk, sokunkban a mihamarabbi visszatérés reményével.

magyaro-dania

Létai különítmény

Nagyerdei stadion

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Bertóthy Tamás
testnevelő

A bejegyzés megosztása:

Barátunk a könyv 2014

A debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár idén a 35. alkalommal rendezte meg a Barátunk a könyv című megyei olvasónapló-pályázatot. Iskolánkban hagyomány, hogy minkét korcsoportból (3-4. és 5-8. osztály) több csapat képvisel minket ezen a rangos rendezvényen.

munkában

Dolgoznak a Könyvvadászok, Herczeg Kinga és Séber Bianka

Idén összesen öt csapat, azaz húsz gyerek nevezett be a versenyre, ahol csapatonként négy-négy könyv elolvasása volt az alapfeladat. Egyrészt ezekhez kapcsolódó feladatokat kellett megoldani, de ezeken kívül sokszínű könyvtári kutatómunkát igénylő feladatokkal is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek. S mindezen felül több olyan feladatot is kitűztek, melyek megoldásában igazán kiélhették a gyerekek kreativitásukat: rejtvényes kincsestérkép rajzolása, könyv- és versillusztráció készítése, képregényrajzolás, üzleti terv készítése és logótervezés, a csapat kódexének elkészítése.

résztvevők

A résztvevők “maroknyi” csapata

Diákjaink ügyességéről és kreativitásáról a versenyeredmények is árulkodnak. De ami talán még ennél is fontosabb: mindenki sok szép olvasmányélménnyel gazdagodott, s jó néhány órát töltött az iskolai könyvtárban keresgéléssel, társaival közös tanakodással és ötleteléssel – jó hangulatban, barátságban – tudásában és személyiségében gazdagodva.

díjkiosztó

Eredményhirdetésre várva

A résztvevő 80 csapat közül megszerzett eredményeink:

„Könyvkukacok” 3.b3. helyezett
Bozsóky Virág, Kalmár Barbara, Szoták Viktória, Szabó Csongor

„Aranybaglyok” 3.a 11. helyezett
Jónás Henrietta Jázmin, Molnár Veronika, Seress Edina, Tasnádi Ildikó Réka

“AranyKönyvTolvajok” 2. helyezett
Andirkó Renáta 7. c, Borbély Izabella 8.a, Molnár Laura Eszter 7.c, Adorján Dávid 7.b

aranykonyvtolvajok

AranyKönyvTolvajok

“Könyvvadászok” 4. helyezett
Herczeg Kinga 5.b, Kelemen Panna 5.a, Séber Bianka 5.a, Tarnai Panna 5.a

“Boka Vifi” 6. helyezett, Legszebb kódex különdíj
Hadházi Zsófia 7.b, Kelemen Boglárka 8.c, Szabó Viktória 8.c, Szilágyi Réka 7.b

kodex

A legszebb kódex és készítői, Kelemen Boglárka és Szabó Viktória

A kreatív pályaművek fotói megtekinthetőek a könyvtár facebook oldalán:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.753106954740797.1073741831.682389891812504&type=1

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!

Tóth Zsuzsa
könyvtáros

A bejegyzés megosztása:

Német nyelvi szavalóverseny 2014

Immár hagyomány iskolánkban, hogy helyi szavalóversenyt rendezünk a németül és angolul tanuló diákjaink számára. Most májusban a németesekre került a sor. A megmérettetésre 24-en készültek fel lelkiismeretesen.

Az idei verseny eredményei:
5-6. évfolyam
1.hely: Borbély Evelyn
2. hely: Bun Ágnes
3. hely: Vásárhelyi József

Különdíj: Pósa Alexandra

7-8. évfolyam
1. hely: Serbán Alexandra
2. hely: Bíró Mónika
3. hely: Mezei Kitti

Különdíj: Mezei Csaba

Szervező: Mészárosné Imre Melinda és Zsírosné Czeglédi Erzsébet

A bejegyzés megosztása: