2015. december havi bejegyzések

Nagylétai betlehemes

Amit két éve elkezdtünk, ma már nevezhetjük hagyománynak: összesen 3 karácsonyi várás, 42 fellépés szerepel iskolánk dráma szakkörös betlehemeseinek sikerlistáján. Köszönettel tartozunk Husztiné Irmuskának és Húsüzemének, valamint Heit Lórándnak és családjának, akik kezdetektől szeretettel várnak és fogadnak minket. Nélkülük már nem lenne teljes a mi karácsonyi készülődésünk sem.

betlehemes 3

Ebben az évben már részt vehettünk Debrecenben a Nemzetközi Betlehemes Találkozón is. A városban jártunkkor felkerestük a Debreceni Református Kollégiumot és a Vénkerti Általános Iskolát is, ahol szintén előadtuk műsorunkat.

Köszönjük, hogy a vértesi iskola ünnepségének is részesei lehettünk!

Idén első alkalommal voltunk részesei katolikusaink esti karácsonyvárásának, ahol mi lehettünk a “meglepetés” fellépők. Köszönet Máté Ilonának a szervezésért!

Már nemcsak kis városunkban és a közeli Debrecenben jártunk, hanem nagy örömünkre átléphettük a határt, és a Partiumban, Székelyhídon is volt alkalmunk hírét vinni őseink szép hagyományának. Itt a legmaradandóbb élményeket Böjte Csaba atyánál a Szent Ferenc Alapítvány Székelyhíd kis lakóitól kaptuk.

Ma is szeretettel és hálával gondolunk vissza, hogy hagyományaink felelevenítésének és betlehemes játékunk alapgondolata Simándi Lászlóé és Éles Gergő Péteré volt, akik mentorként ma is figyelemmel kísérik fellépéseinket. Köszönjük a sok magyarázatot és támogatást, biztatást!

Köszönjük mindenkinek, aki velünk volt, aki fogadott bennünket!
Jövőre újra útra kelünk!

Molnárné Pelei Andrea
A dráma szakkörösök vezetője

A bejegyzés megosztása:

Adventi gyertyagyújtások

Hagyomány iskolánk felső tagozatában is, hogy advent négy hetében mindig másik évfolyam gyújt meg eggyel több gyertyát a közös adventi koszorún. A gyertyagyújtásokhoz minden alkalommal kis műsor is társul: karácsonyi történetekkel, versekkel, zenével és közös énekléssel emlékeznek meg az évfolyamok az ünnepvárásról. Ez az alkalom nem csak a karácsonyra való hangolódásra alkalmas, hanem az egy évfolyamba járó gyerekek számára közös készülődést, közösségi élményt is jelent. Idén is a megszokott rendben: először az 5., 6., majd a 7. és 8. évfolyamosok kerültek sorra a karácsonyváró megemlékezésükkel.

A bejegyzés megosztása:

Színház látogatás

2015. december 3-án iskolánk 20 felsős tanulója Debrecenbe utazott. A Zene Theatrum Színitanoda és Musical Színház előadásában a Diótörő című musicalt tekintettük meg a Lovarda rendezvényközpontban. Diákjaink nagy élményt szereztek ezen a napon. Karácsony közeledtével ezzel a művel ráhangolódhattak az ünnepre és átérezték a szeretet fontosságát.

Kísérő nevelők: Molnárné Pelei Andrea és Kissné Medve Anita

A bejegyzés megosztása:

Adventi műsor az ötödik évfolyamon

Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy a karácsony előtti négy héten minden évfolyam ünnepi műsort ad elő. December 3-án az 5. évfolyam tanulói készültek erre a meghitt pillanatra. Rövid jelenetekkel, versekkel és dalokkal kedveskedtek tanáraiknak és társaiknak, hogy átadhassák az ünnep üzenetét, a szeretet megtapasztalását. Ebből az alkalomból meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját.

Felkészítők: Kissné Medve Anita, Nagy Dezsőné, Koroknai Tibor

A bejegyzés megosztása: