2014. június havi bejegyzések

HATÁRTALANUL! – Erdélybe

hatartalanul_forweb2emet_logo_szines_rgb

A Létavértesi Arany János Általános Iskola tanulóinak kirándulása Erdély magyarlakta területeire.

A pályázat azonosítószáma: HA-13-01-276

„Neveljünk turistákat – és velük honfiakat neveltünk! Vezessük ifjúságunkat szerte e haza minden zugába, hogy megismerje annak minden szépségét – és szeretni fogja hazáját, jobban, lángolóbban, mint az, ki térképről tanulta csak, hogy mi a haza.”

Reichart Géza gondolatival kezdtünk hozzá 2013 tavaszán a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázat elkészítéséhez.

Célunk az volt, hogy tanulóink az ismeretek mellett nyitottabbakká, elfogadóbbakká váljanak a határon túli magyarsággal, erősödjön bennük a nemzeti összetartozás tudata!

A Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (BGA-13-HA-01) című pályázati felhívásra benyújtott „FEJEDELMEK TÜNDÉRKERTJE” című, 985.000.-Ft összegű pályázatunkat a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a 73/2013.(IX.27.) számú határozatában megfogalmazott döntés szerint: 985.000.-Ft összegű támogatásban részesítette.

Nyertes pályázatunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. feladatait átvevő EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA támogatásával valósult meg!

A pályázatnak köszönhetően iskolánkból 45 hetedik osztályos tanuló június elején Erdélybe utazhatott.

A négy napos kiránduláson megismerkedtek Erdély természeti kincseivel, kultúrájával, művészetével. A diákok találkoztak ott élő kortársaikkal, a Nagyenyedi Kollégium 7. osztályos tanulóival közösen emlékeztek meg 1920. június 4.-ről.

Felejthetetlen élmény volt Erdély legimpozánsabb várainak, Déva és Vajdahunyad várának a bejárása. Nagyszeben középkori házai, szűk utcái, Kolozsvár „kincsei” és a Tordai hasadék sziklafalai is örök emlék marad.

Hazatérve pedig: „elmondjátok tapasztalataitokat, elmesélitek, mennyi szép van ott, mennyi bozontos fenyvessel borított sötét hegylánc a láthatáron és mennyi regeövezte pusztuló várrom hirdeti ott régi dicsőségünket: a legjobb előharcosai lesztek a magyar jövendőnek!”

Reichart Géza: Honszeretet és túristaság (1927)

Szervezők: Nagy Dezsőné és Milotai József szaktanárok

A bejegyzés megosztása:

Elsősök névsora

Iskolánk az 2014/15-s tanévben ismételten 3 osztályt indít a leendő elsősöknek. Ősztől 70 kis nebuló kezdi el koptatni intézményünk padjait. Az osztályfőnökök az 1.a-ban Komlósiné Vesza Anikó és Tóth Róbert, az 1.b-ben Kertészné Suta Mária és Tompáné Krizsanyik Orsolya, míg az 1.cben Nagy Tamásné és Kónya-Huszti Julianna lesznek.

Az osztályok névsorai a következőképpen alakulnak:
Continue reading

A bejegyzés megosztása:

Ballagás és évzáró után…

185 tanítási nap után lezártuk a tanévet, s az ünnepségeket követően az osztályfőnökök kiosztották a bizonyítványokat az iskolánkba járó 560 tanulónak. Intézményünkben alsó tagozatban 12 egész napos iskolai formában működő osztályban, 12 felső tagozatos osztályban és 5 napközis csoportban dolgoztunk.

Continue reading

A bejegyzés megosztása:

Tanévzárás 2014

Idén is elérkezett az év vége, de még két nagyon fontos esemény hátra van. Az egyik a nyolcadikos tanulóink ballagása, a másik pedig az évzáró. A ballagáson most is a hetedikes tanulóink állnak sorfalat.

Időpontjaik:
Ballagás: 2014 június 21. szombat 9:00
Évzáró: 2014 június 22. vasárnap 8:30

Mindenkit szeretettel várunk.

Tanulóinknak mindkét alkalommal, fekete-fehér ünneplő viselése kötelező!

A bejegyzés megosztása:

Bolond ballagás 2014

Az utolsó tanítási napon került sor a nyolcadikosok bolondos búcsújára. A beöltözött diákok a város több pontján (óvoda, ebédlő, önkormányzat) keltettek feltűnést, s előadták műsorukat is, melyre nagy szorgalommal hetekig készültek.

Iskolánk diákjai a Művelődési Házban tekinthették meg a produkciót, melyet köszönünk a nyolcadikosoknak, az osztályfőnökeiknek, s a segítő-, színrehozó pedagógusnak: Molnárné Pelei Andreának.

Bolondballagókavárosházán

Bolondos ballagók a városházán

A bejegyzés megosztása:

Sportnap 2014

Idén is elérkezett az egész évben várva várt sportnap. Várva várt, hiszen a tanulók számára az utolsó napokat jelzi ez a rendezvény és várva várt, mert egy rendkívül izgalmas feladatokkal tarkított vetélkedő játssza ezen a napon a főszerepet.

A versengés 4 féle megpróbáltatásból állt, melyek a következők voltak: gránátdobás, nyomozás, lajhármászás a folyó felett (idén víz nélkül) és légpuskával célba lövés. Az idei évben is előzetes munkára volt szükség a versenyen való sikeres részvételhez, hiszen az első állomáson induláskor be kellett mutatni a csapatzászlót, a menetlevelet és a tanulók elszavalták a csapatindulót is. Az egyes helyszínek településünk Újléta felé eső bel- és külterületén voltak megtalálhatóak. Tájékozódás térkép segítségével történt.

Eredmények:
Fiúk:
1. Léta Ördögei 6a – 60,5 pont
2. Nyágicok 8b – 52 pont
3. Reál Madrid 6c – 51 pont

Lányok
1. Csak Csajok 5a – 56,5 pont
2. Tigris Lányok 5c – 49 pont
3. Teletabik 8c – 49 pont

IMG_0772

“Álló palack és doboz” lövészet a régi lőtéren

IMG_0778

Kötél híd séta a kiszáradt és beaknásított Konyári Kálló felett

A bejegyzés megosztása:

Szerenád 2014

Hagyományainkhoz hűen az idei évben is szerenádot adtak a nyolcadikos diákok az alsós és felsős tanáraiknak búcsúzóul. Mindhárom osztály szekéren és zenei kísérettel érkezett. A 8.a osztály produkcióját gitáron, a 8.c osztályt hegedűn és a 8.b-t gitáron és hegedűn kísérték a zenészek.

IMG_0761

A 8.a még világosban

IMG_0765

A 8.c gyertya és fáklya hangulatvilágítással érkezett

IMG_0764

A 8.b hegedűt és gitárt is bevetett a nagyobb siker eléréséhez

Mi tanárok köszönjük a diákoknak, a felkészítőiknek és a kísérőiknek a lelkiismeretes felkészülést és lebonyolítást.

A bejegyzés megosztása:

Labdazsonglőr az iskolában

A szerdai napon iskolánkba látogatott László Gyula labdazsonglőr, aki közel hét éve űzi a freestyle footballt. Bemutatója során a freestyle foci két stílusát kombinálta. Az egyik a low air (állva, dekázás közben végrehajtott trükkök), a másik az upper (felsőtesttel való trükkök: fej, nyak, váll, orr stb.). Műsora nagy sikert aratott a gyerekek körében.

photo4(3)

Bemelegítésnek egy kis dekázás

A bejegyzés megosztása:

Osztálykirándulás 6. évfolyam

Az idei évben a hatodik évfolyam Szeged és környékére kirándult. Az első állomásunk a Szarvasi arborétum volt, ahol a különleges növényvilágon túl a „Mini Magyarországot”  néztük meg, amely Magyarország nevezetes épületeit jeleníti meg makettek formájában.

Szegedi kirándulás 2014 033

Bejutunk még ma?

Ezt követően sétahajókáztunk a Holt – Körösön. A hajóskapitány megengedte, hogy a gyerekek vezessék a hajót.

Szegedi kirándulás 2014 050

Hajókikötőben Szarvason

Ezen a hajóúton megtekintettük a híres mocsári ciprusokat és a régi Magyarország közepét jelző szélmalmot is.

Szegedi kirándulás 2014 081

Szentesi kapitány a kormánynál

Ezt követően az Ópusztaszeri Emlékparkba érkeztünk, ahol az egyik legszebb látvány tárult ekénk, mikor megtekintettük a Feszty körképet.

Szegedi kirándulás 2014 181

Ópusztaszeri csoportosulás

A szabadtéri néprajzi múzeum megtekintése után néhány különleges játékot is kipróbálhattak a gyerekek.

Szegedi kirándulás 2014 240

A lovon lovagolunk, a hordón hordógulunk

Szegedi kirándulás 2014 258

Nem a csodaszarvasra lőttek…

Este későn foglaltuk el a szállásunkat, ahol próbáltuk kipihenni az első nap fáradalmait.

Szegedi kirándulás 2014 307

A szállás udvara, nem a szokványos diákszálló hangulatát kelti

Második nap Szeged nevezetességeit fedeztük fel. A Móra Ferenc múzeumban többek között egy igazi múmiát is láthattunk. A kimerítő múzeumlátogatás után egy kis pihenő séta következett a Vadasparkban, ahol csapatokba szerveződve ismerkedtünk meg a park állataival.

Szegedi kirándulás 2014 314

A szegedi dóm előtt

Szegedi kirándulás 2014 332

Kétezer éves férfi mumifikált teste

A harmadik napon Gyulára érkeztünk, ahol a Vár volt a legérdekesebb látnivaló. A Száz éves cukrászda megtekintésével zártuk a napot. A szép látványon túl a sok finomság is elvarázsolta a gyerekeket.

Szegedi kirándulás 2014 432

A gyulai vár csak ránk vár

Sok élménnyel gazdagodva, s jóllakottan érkeztünk haza.

Kísérők: Létai Ilona, Zsírosné Czeglédi Erzsébet, Milotai József

A bejegyzés megosztása:

Alsós gyermeknap 2014

Június 6-án tartotta az alsó tagozat a Gyermeknapot. Verőfényes napsütésre érkeztek meg a gyerekek a sportpályára. A napot egy vidám hangulatú zenés műsorral nyitották  meg Tompeti és barátai. A bemelegítésről Diószegi Enikő zenés zumbája gondoskodott. Aztán a nap folytatásaként játékos ügyességi feladatok szórakoztatták a gyerekeket. Egész nap büfé és játékvásár fogadta a tanulókat. Izgalommal várták a tűzoltók bemutatóját, akik élőben szemléltették a tűzoltás módjait.

A nap végén jégkrémmel hűsítették magukat kicsik és nagyok egyaránt.

GyereknapTomPetivel

TomPeti és barátai interaktív előadása

A bejegyzés megosztása: